Béketárgyalásokat szorgalmazott Bidennek küldött levelében a demokraták egy csoportja, de balhé lett belőle
A párt progresszív szárnya ugyanazzal érvelt, mint Orbán Viktor. A levél komoly felhördülést okozott párton belül, gyorsan vissza is vonták.
A párt progresszív szárnya ugyanazzal érvelt, mint Orbán Viktor. A levél komoly felhördülést okozott párton belül, gyorsan vissza is vonták.
Arra kéri az ukrán kormány a menekültjeit, hogy tavaszig még ne térjenek vissza, levélben szorgalmaztak béketárgyalásokat amerikai demokraták, de baj lett belőle.
Most ugyanis kirívóan nagy nyomás nehezedik az ukrán energiahálózatra, miután Oroszország célzott és intenzív támadásokat indított ellene. Minél kevesebb civil tér vissza, és kezd el otthon fűteni, áramot felhasználni télen, annál nagyobb az esély arra, hogy akik maradtak, túl tudják élni a hideg évszakot.
Az ukrán elnöki hivatal tanácsadója szerint bár a civileket evakuálják, annak semmi jele, hogy a megszálló hadsereg katonái harc nélkül akarnák elhagyni a dél-ukrajnai várost.
Hajlandó a kormány rendezni a tankönyvbotrány ügyét: a nyolcadikosok földrajztankönyvének online változatában átírják az Ukrajna vonatkozásában az orosz narratívát továbbadó oldalt, legalábbis ezt ígérték a könyv miatt tiltakozó magyarországi ukrán civil szervezeteknek egy hónappal ezelőtt. Az ígéret cikkünk megjelenéséig nem vált valóra.
Az író egy friss interjúban fejtette ki a véleményét többek közt az orosz-ukrán háborúról, Orbán Viktor és Putyin kapcsolatáról, Angela Merkel örökségéről és a Nyugat hiszékenységéről.
Öt nappal a múlt heti brüsszeli uniós csúcstalálkozó után Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter már szöges ellentétét mondta annak, mint amit Orbán Viktor is elfogadott az állam- és kormányfők találkozóján.
Lengyelország barátságos, Törökország és Kína semleges egy felmérés szerint.
Abbasz Galljamov közel tíz éven keresztül dolgozott az orosz elnöknek, aki szerinte jelentősen megváltozott az utóbbi időben.
A zaporizzsjai terület vezetője szerint terrortámadás történt.
Kijevben korábban úgy tartották, hogy Frank-Walter Steinmeier túl közeli viszonyban van Oroszországgal.
„Csak közös erőfeszítésekkel lehet megállítani az orosz fenyegetést” – üzente a magyar miniszterelnöknek az ukrán külügyi szóvivő.
A civil szervezetekhez nem jutott sok pénz, a kormányhoz viszont igen. Hogy mire költik, az viszont már nem derült ki.
Anton Kraszovszkijtól még az orosz állami propaganda szócsövének főszerkesztője is elhatárolódott.
Ukrajna tagadja, hogy valaha bevetettek volna olyan fegyvert, amiben radioaktív anyag lett volna, ezt az állításukat pedig most független testületek vizsgálják. Az orosz bombázások miatt közben tervezett áramszüneteket vezetnek be Kijevben.
Bár sok eseten a kisebb uniós együttműködés híve a magyar miniszterelnök, támogatna egy közös katonai programot.
Az RT főszerkesztője nem érti, mi történt azzal az orosz műsorvezetővel, aki ukrán gyerekek megöléséről beszélt a műsorában. A Nyomozó Bizottság hétfőn közölte, hogy vizsgálják az ügyet.
A műsorvezető arról beszélt, hogy akár a házat is rá lehetett volna gyújtani azokra, akik szerint jobban élnének, ha Moszkva nem szállta volna meg a hazájukat.
A pilóta fejkamerája vette fel, ahogy a gépe találatot kap.
Egymillió ukrán háztartás maradt áram nélkül, az ukránok szerint az oroszok akadályozzák a gabonaszállítást, vasárnap megugorhatott a Herszont elhagyó civilek száma.